goromba

koromba öltözött nikotin bomba füstje sző felhöt tüdömböl a MIR helyére aZűrbe.

neked elég a szivemböl ennyi

csak szerettem volna ha velem is van ilyen, és most benne vagyok..

még sosem volt sűrűbb homály..

mikor

egy tökeletes almokkal teli ejszaka utan
- folkelsz es forro fürdöt veszel,
becsonget a kemenyseprö ellenörzesre es leakar huzni egy cigivel
- megcsipi a szadat egy szunyog
- kimesz az erkelyre,hogy ragyujts es forditva gyujtod meg a cigit es mikor leteped megegeted az ujjad..
most reggel van, amikor folkeltem.
maradni esztelenseg,elfutni keptelenseg-
mi jöhet meg..?


aadrii?!

dont panic

Most elsötétültem, a nem-tudom-időben

nyúlok el hosszan, összekötözve magammal

és a régen-mindig-tudtam-koromra

gondolva ki-bezárom a szemem,

emlékezetemmel megyek neki

a fekete part-sodrának, az visz

befelé, még nagyobb sötétség-táblák robajába,

zuhanásába. Ebben a napfogyatkozásban

nincs zöld boldogság, porszínű boldogtalanság,

bagolytoll-sima-puha bénaság van,

a legmélyebb, a legmagábaszívóbb,

e hiábavalóság lepkebábjában csak

egyszer-kétszer ha megvonaglok

vakon, büdösen, undorodva, képeket

okádva ki a láthatatlan fölső-országra.

Most elsötétültem, ti tíz asszonyok,

kiknek vérébe annyiszor ömöltem,

ti tíz fenyőfák, hallgattam mozdulatlanságotok

sötétségből sötétségbe lökődve:

ebbe a sötétségbe-kőbe belefagyva,

beleevődve, most magamba se látok,

az időt se tudom szálaira szedni,

egy szövetből tapad rá számra,

mellemre, talpaimra: így becsavarva

és beszőrösödve, magam körül dobálódva,

de nem tudva a rángatózásról,

sötétségről, koporsó-térről, fej-betörésről,

mikor ide benyomódtam; de önmagamba

és az ős-iszapba zuhantatva,

elsötétedve is, semmi ez: mindenki látott

már ilyet, zsarátokat vízzel leöntve,

szenesen, vakon, repedezetten,

egy-kupacban. És nekiütődök

a part-sodrásnak és kiabálok, de minek most,

miről most, de milyen szavak fénycsóváival

remegve s még nagyobb elsötétülés előtt?dont

ha

nemzavar hogy késö már.

jön

akire várok :)

nyar gombolja mar

a köruti nöket, dölj hatra, ma egyedül nem maradsz :)

összeszoritott foggal mondom:nem

Ismét.TRÁGYA.Már csak az indulatok maradtak nekem.nameg a trágya. A szaga kicsit emlékeztet arra a nénire,aki beszart.Persze ez mulatságosnak hangzik. NEKI IS AZ VOLT!
Miért? Mért van az, ha az ember halad a saját,kijelölt útján, egy hirtelen véletlen folytán azon kapja magát, hogy beszart?
Mint egy üveg bor.A gazda elülteti, gondozza,metszi,kapálja,kötözi,majd egy szép nap leszüreteli.Pofás kiszerelésben a polcokra kerül.Abban az üvegben benne van a szeretet,természet,a fejlődés,küzdés,egészen a kezdetektől.És benne van a kimúlt élet utáni vágy.
Egy amorf alak leveszi a polcról és rövid tanácskozás után megszólal:
-Ez megteszi .
Lehet,hogy nem bontja fel rögtön, de minden nap figyelmezteti; Ez bizonytalan.Majd egy szé.Egyre csak fogy. Napról-napra,percről-percre,hol gyorsabban, hol lassabban;Ez bizonytalan.
Az üveg felénél a vérben már egyre oldódik a mámor és igazság.
Ő hirtelen felrúgja az üveget.
A padlón szerteoszlik a vágy. Nyomot hagy maga után, hiába takarítják fel. A rostok magába szívták a valaha szétcsattanó életet.
Persze...ez is csak egy közönséges borfolt,mint a többi..
csak egy kicsit bizonytalan...vagy mégsem?

legszebb

majd a sors

Már gyermekkoromban két ellentétes érzést éltem meg a szívemben: az élet szörnyűségét és az élet eksztázisát.” (Baudelaire)

Semmiből semmibe, és ezt már útközben is érezzük, már fiatalon, és írás, szenvedés, szerelem közben is ütőéren ragad eredet-nélküliségünk és cél-nélküliségünk jég-marka. Minél nyitottabb, kerekebb a szemünk, annál mélyebbről érezzük az idő sürgető tapogatását, a dobáló kétségbeesést: ez az egész itt valami más, nem út, nem lehetőség, nem nagyság, nem kudarc vagy megvilágosodás, mégcsak nem is semmi, mert mozgás, örökös: semmiből semmibe.

LEVEGÖT!

hiszen

én annyira bírlak,de nagyon jól tudom, hogy most 'szeretlek'-et illett volna mondanom,mert félreértesz,és félreértelek,pedig én annyira bírlak, hogy azt el sem hiszed,néha még én is elgondolkodom,vajon hogy lehet az, hogy veled ennyire jól bírom?bár meg kell hagyni,sokszor túlzottan izgulok,mert annyira félek, hogy mindent elbaszok.rémeket látok, s ez ugyanúgy zavar engem is mint téged,és folyton kiabálok,fáraszt és unom.
én nem vagyok ördög,csak az akarnék lenni, de nem sikerül,és nem leszek más, csak utánozós majom.na tessék és már megint csak magamról beszélek,pedig te is érdekelsz.jajj nem te is, csak te,hogy nehogy félreérts.de mit mondjak rólad, ami új neked?csak azt tudom, hogy én annyira bírlak,annyira bírlak, annyira bírlak, hogy azt el-sem-hiszed,el sem hiszed...
de mindegy is..ugysem hallod.

kertek alatt a ludaim megfagynak