2010. április 25., vasárnap
2010. április 24., szombat
2010. április 23., péntek
ujratoltve.
steg. nyugalom.persze nem Az. de jó! sőt..
aztan ismet halmozzuk az elvezeteket, ahogyan mar reggel is tettük.
aztan ismet halmozzuk az elvezeteket, ahogyan mar reggel is tettük.
Szeretlek..
2010. április 18., vasárnap
koszoni szepen jolvan
2010. április 17., szombat
2010. április 16., péntek
2010. április 11., vasárnap
too much of nothing
Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat.
Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.
nyugalmat !
2010. április 10., szombat
woke up with the sun
furcsa . nem igazan jo, de nemis rossz. meginthullamvölgy ,mint tegnap. utalatos.
aludnek, de inkabb megsem.
meset is akarok nezni. meg aztis akarom hogy nöjön a hajam :)
a fenytöl nem latlak, pedig pont attol kene.
csak a Jelentektelenek jarnak- kelnek folyamatosan.sötetseg.aztan hirtelen egy feher valami jelenik meg elöttem es zavarbaejtöen figyel.majd elkezd ugrandozni, valoszinü jatszik...nem engedem hogy elterelje a figyelmem. ujra a sötetseeget.igy elvesztem a szemem elöl a feher titokzatos lenyt. az idö togyog..füstkent szallna ki a szivemböl.sötetseg,sötetseg,sötetseg,Jelentektelenek.aztan megint megjelenik a feher. ramnez, enis nezem, majd nagykepüen tavozik. ?! miafasz
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaargh. lecci füstöt !

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...

2010. április 9., péntek
örület
uh, ez a nap, olyan furcsa. nagyon hullamvölgy...mereccerfenn eccerlenn yoyo. ahmindegy.
es persze mar masok is eszrevettek (en is :D) hogy allandoan következö evszakot akarok mint ami van, vagymi, dehat ha mar kapok egy picit a jobol, egyre több kell, UGYEBÁR aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. hat megörülök 2 hete. a .a a. .a a.a.a.a.a..a.a.....mindenki...valamitöl..TUDODHOGY !
leasok melyre az erzet fenekere !

2010. április 6., kedd
i learned to not eat the snow

hat hogylehet ilyen huylesegeket almodni?D:Dmostmar tenyleg iszonyatosan nyarat akaraok ! valami azt sugja neki hogy csak abban higyjen..uristen a tegnapesteee.kesz. nagyonroszzzzzzzzz:) kepes vagyok egymilliardszor leirni hogy nyarat akarok, bar ugysem er semmit. nemakaraok visszamenni,nemakarom ujra a folytonos korforgast, mostmar nyarat akarok ajh .
eeeeeeeeeeeeee.szetcsattanok !
szoval csak marad a varakozas....
2010. április 5., hétfő
lehangol
ez az idöjaras.
bar mostmar mintha tisztulna az eg.nemigazan igy terveztem ezt a par napot aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa..most enis azt modnom hogy nem bírom:) de muszaj.vagyis nem,csak a sajat erdekemben.ja es nöövesztem a hajam es a baratom segit ebben :)
elment ez anap is :)ááá nsagyon ff. .de joe zis,csak beteg töle a gyomrom
erdö van itt bent

2010. április 4., vasárnap
mozdulatlan

jaj istenem mi ez a nap.
kizokkentem teljesen.olyan mintha nyar lenne.mindentol messze, bevallom oszinten kicsit nyugalmat araszt most ez a hely. pedig soha nem szerettem, de a tavasz raebresztett a gyönyörüsegere. aaaaaaaargh
es az emberek is.az a par ember, aki szamit.hm
az ilyenekert erdemes elni../stegtengap/
most
imadom .
ja, es majdmeg megöltem a baratomat, de megsem :(
2010. április 3., szombat
erzem a vegtelen csendet
es egy pillanatra megallok. tenyleg erzem,.
majd nem.
de visszater. egy buborekban uszunk kitudja meddig, kitudja hovaa. hang ,feny, csend, zöld, kek, napsugar, termeszet ,nyugalom,szabadsag.
szep a tavasz, szep a nyar is de a legszebb..
majd nem.
de visszater. egy buborekban uszunk kitudja meddig, kitudja hovaa. hang ,feny, csend, zöld, kek, napsugar, termeszet ,nyugalom,szabadsag.
szep a tavasz, szep a nyar is de a legszebb..
2010. április 2., péntek
fantasztikus
kepzelj el egy hatalmas retet. egy hatalmas retet, fölötte gyönyörü szép kék éggel. meg baranyfelhökkel, mint ami festve van. a fű zsenge, igazi zöld.a levegö kristalytiszta, szinte élvezetet beleszippantani. a nap tüz.korlátlan szabadsag mig a szem ellat. a termeszet éled. madarak csicseregnek, a legyek zümmögnek, egy ket riadt özike szökell at a mezön.
most pedig kepzelj el egy csöppnyi rozoga kalitkat . a kalitkaban egy embert, ami te vagy. nem tudod hogyan kerültel ide, es azt sem hogy hogyan kerülhetnel ki. csak egyszerüen ott ülsz bezarva.eleinte megprobaltal kiszabadulni, mindent megprobaltal, finoman,eröszakkal, de sehogysem ment. igy elfogadtad hogy akár egész életedben itt ülhetsz, de azis lehet hogy valaki kienged.most kilatastalan minden. most kihalt minden.most nincs semmi.most nem jar arra senki.
de fog valamikor?es ha igen akkor mikor? es vele jó lesz, ha kiszbadulsz?
1,5 evvel ezelött gondoltad volna hogy egyszekrenybe zarlak?
2010. április 1., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)